A hálószobára dermesztő csend telepedett, olyan csend, amitől úgy tűnt, mintha még a falak is figyelnének. Az idős asszony döbbenten bámulta a cselédlányt, miután meghallotta az „Agnes nővér” nevet. Ez a név szörnyű emlékeket hozott vissza a tűz éjszakájáról — a sikolyokat, a káoszt, a lezárt koporsót és a csecsemőt, akiről mindenki azt állította, hogy meghalt. Remegve a cselédlány megérintette a nyakában lógó smaragd nyakláncot, és elárulta, mit mondott neki Agnes nővér halála előtt: ha valaha megtalálja a hozzá illő nyakláncot, az azt jelenti, hogy egy gazdag ember hazudott a múltjáról.
Az idős asszony arcát elöntötték az érzelmek, ahogy a régi emlékek visszatértek. A smaragd nyakláncok sosem voltak hétköznapi ékszerek — külön erre a célra készítették őket ikerlányok számára párban. Egy-egy nyaklánc jutott mindkét gyermeknek. Mindenki úgy hitte, hogy az egyik lány túlélte, míg a másik örökre elveszett. De amikor a cselédlány észrevette, hogy ugyanaz a dátum van mindkét nyakláncba gravírozva, és megkérdezte, miért, az asszony könnyek között bevallotta az igazságot: mindkettőt a lányai születésére készítették.
Ezután az asszony benyúlt a bársonydobozba, és előhúzott egy régi kórházi azonosítócédulát, amely évekig a nyakláncok alatt volt elrejtve. A papír az idő múlásától megsárgult, de az írás még mindig olvasható volt. Eredetileg két csecsemő neve szerepelt rajta, de az egyiket áthúzták és lecserélték. A cselédlány elsápadt abban a pillanatban, amikor felismerte az áthúzott név alá írt nevet — a sajátja volt. Könnyeivel küszködve az idős asszony bevallotta, hogy a tűz után azt mondták neki, az egyik baba meghalt, a másik túlélte, de a kórházi cédulákat még azelőtt kicserélték, hogy karjába vehette volna gyermekeit.
A cselédlány rémülten hátrált, amikor végre összeállt a teljes igazság. Nem egyszerűen elhagyták gyermekként — teljesen eltörölték a személyazonosságát. Valaki új nevet adott neki, eltüntette a létezését a papírokból, és hagyta, hogy egy másik gyermek éljen helyette. Az idős asszony sírva fakadt, és elárulta, hogy egy teljes évig tudtán kívül a rossz gyermeket nevelte, mielőtt mindkét lányát különböző módokon elveszítette.
De a rémálomnak még nem volt vége. A kórházi cédula alatt egy összehajtott levél rejtőzött. Ahogy az asszony kinyitotta, a gyászt félelem váltotta fel az arcán. Amikor a cselédlány megkérdezte, mi áll benne, a válasz rettegéssel töltötte meg a szobát: „A gyermeknek, aki a második smaragdot viselte, soha nem lett volna szabad élve visszatérnie.” Abban a pillanatban a cselédlány rájött, hogy valaki nemcsak elrejtette a valódi személyazonosságát — valaki gondoskodni akart arról is, hogy soha ne élje túl. És valahol abban a házban valaki már tudta, hogy az elveszett nyaklánc végre előkerült.
